A Vakvezető Kutyák Világnapja

2021.április 27.

1994. április 27-én ünnepelték meg először A VAKVEZETŐ KUTYÁK VILÁGNAPJÁT. Az ötlet a Nagy-Britanniában lévő Vakvezető Kutyakiképző Iskolák Világszövetségétől származik.

A Vakvezető Kutyakiképző Iskolák Világszövetségének kezdeményezésére 1994 óta minden évben április 27-én tartják a Vakvezető kutyák világnapját. A feljegyzések szerint Németországban alkalmaztak először vakvezető kutyákat a XIX. század közepén, és a második világháború után kezdték kidolgozni német szakemberek a vakvezető kutyák kiképzésének módszereit. A kutyák kiképzése nagy szeretetet és türelmet igényel. Az állatoknak a saját ösztöneiket kell háttérbe szorítaniuk, hogy minden körülmények között segíteni tudják a gazdájukat. Nem minden kutya alkalmas vakvezetésre, a legjobb segítőkutyák a német juhászok, labradorok, retrieverek közül kerülnek ki. A vakvezető kutya teljes szabadságot, önállóságot és biztonságot képes nyújtani a látássérült ember számára. Alkalmazkodik a gazdája napirendjéhez és életmódjához, igazi társává válik a mindennapokban.

Vakvezető Kutyák Világnapja 2021. április 27-én!                                                 Kérjük, olvassák szeretettel Szabó László vakvezető kutyával közlekedő Sorstársunk írását!

VAKVEZETŐ KUTYÁIMRÓL

Mivel a látásomat fokozatosan veszítettem el, sokáig képes voltam az önálló életvitelre – így az önálló közlekedésre is. Ám ahogy egyre jobban sűrűsödött a homály, mind gyakrabban ütköztem járókelőkbe az utcán, akiktől néha elég durva megjegyzéseket kellett elviselnem.

Ekkor folyamodtam vakvezető kutyáért. Meg is kaptam mintegy 3 évi várakozás után Athoszt, akit nagyon megszerettem, bár előtte sohasem volt kutyám.

Ő egy kissé akaratos, önfejű, de nagyon hűséges vakvezető volt. Vele tanultam meg igazán a kutyás közlekedés fortélyait, és persze a kutyatartás szabályait is. Így hát nem csoda hogy porig súlytott az elvesztése mindössze 3 és fél évnyi együttműködés után. Egy goromba betegség, a hasnyálmirigy gyulladás végzett vele. Annyira megviselt lelkileg, hogy először hallani sem akartam másik kutyáról, de a csepeli vakvezető kutyaiskola munkatársai rábeszéltek, és alig 2 hetes várakozás után felmehettem a következő átadóra, hogy onnét Mollyval térjek haza. Őt az előző gazdája alig 1 hónap után visszaadta, mondván hogy nem bír vele. Én szerencsére elbírtam a csinos kis fekete „hölggyel” és több mint 11 évig közlekedtem vele nagyon sokfelé kis hazánkban. Jónéhány érzékenyítő foglalkozáson produkálta magát sok-sok gyerek örömére.

Molly 13 évesen nyugdíjas lett, ekkor kaptam Korót, aki az eddigi kettőtől eltérően egy halvány zsemleszínű szépfiú volt. Azért csak „volt”, mert idén február 20-ára virradóra örökre elaludt a kuckójában. A drága jó szíve – mert a 3 kutya közül ő volt a legragaszkodóbb, a legfigyelmesebb, a legpontosabb – megszakadt. Hirtelen szívleállás okozta a halálát, szerencsére nem szenvedett.

Aki nincs rászorulva egy kutya segítségére a mindennapi közlekedésben, el sem tudja képzelni, mekkora veszteség egy ilyen segítőtárs elvesztése. Most – már közel a 70-hez – várom a negyediket, mert ugyan 3 a magyar igazság, de a negyedik a ráadás.

Szabó László

Bonyhád,2021. április 25.